Vitorlázó pilóták vizsga fokozatai
„A” vizsga
Feladat:
Első egyedül repülés, kb. 30 méteres magasságból egyenes vonalú siklás, szabályos földet érés.
Az 1960-as évek közepén ezt a vizsgatípust megszüntették.
„B” vizsga
Feladat:
Öt magas startból szabályosan végrehajtott iskolakör (természetesen egyedül repüléssel), szabályos földet éréssel.
„C” vizsga
Feladat:
Egyetlen egy magas startból legalább tíz perces időtartamú termikelés (körözés az emelkedő légáramlatban), majd szabályos leszállás.
„D” vizsga, ezüstkoszorú
Feladat:
a. 5 óránál nem rövidebb időtartam repülés (D1, egyben E1)
b. legalább 1.000 m-es (relatív) magasságnyerés (D2).
c. 50 km-nél nem rövidebb szabad távrepülés (D3).
- A távrepülésnek tartalmaznia kell egy 50 km-nél nem rövidebb egyenes szakaszt.
A távrepülő feladatot úgy kell végrehajtani, hogy a pilóta semmiféle navigációs vagy egyéb segítséget nem kaphat a földről vagy másik repülőgépről, a repülőtéri leszállási engedély kivételével.
„E” vizsga, aranykoszorú
Feladat:
a. 5 óránál nem rövidebb időtartam repülés (E1)
b. legalább 3.000 m-es (relatív) magasságnyerés (E2)
c. 300 km-nél nem rövidebb szabad végpontú távrepülés (E3).A szabad végpontú távrepülésre vonatkozó általános szabályok:
- A feladat maximum 3 fordulópontot (töréspontot) tartalmazhat.
- A leszállási pontot nem kell előre deklarálni, nem előírás a zárt pálya.
- A fordulópontokat előre kell deklarálni. A deklaráció tartalmazhat több pontot is, de ezek közül maximum 3 használható, tetszőleges sorrendben.
- Egy fordulópont csak egyszer használható. Az indulási és a leszállási pont nem minősül fordulópontnak, ezért egyszer fordulópontként is felhasználhatóak (pl. dupla hurok esetén a repülőtér).
- A fordulópontok minimális távolsága 10 km.
„F” vizsga, gyémántkoszorú
Feladat:
a. legalább 5.000 m-es (relatív) magasságnyerés (F2)
b. 300 km-nél nem rövidebb zárt, kizárólag hurok vagy háromszögpályán végrehajtott távrepülés (F3) (max. 2 fordulópont használható). A zárt pályára vonatkozó általános szabályok:
c. 500 km-nél nem rövidebb szabad végpontú távrepülés (F4), melynek szabályai megegyeznek az Aranykoszorú szabad végpontú távrepülésének szabályaival.
- A fordulópontokat előre kell deklarálni és a deklarált sorrendben kell azokat érinteni.
- 10 km-en belül levő kihelyezett indulási pont elfogadható, de a távolságot a kihelyezett indulási ponttól kell mérni. (Ez a szabály biztonsági okokból előnyösen alkalmazható versenyeken vagy nagy forgalmú repülőtereken illetve ha a helyi adottságok indokolják.)
- 10 km-nél távolabb lévő kihelyezett indulási pont is használható, ha az egyben kihelyezett érkezési pont is, de a hurok vagy háromszögpályát innen kell mérni, a ki és visszarepülés nem számítható be a táv hosszába.